NLP

Neurolingvisztikus programozás (NLP)


John Grinder és Richard Bandler a hetvenes évek elején közösen indította útjára az NLP-t. Azt vizsgálták, hogy mitől lehet hatékony az emberi kommunikáció? A közlésekben és azok mögött, mi az a rögzíthető, általánosítható és így szélesebb körben elsajátítható tudás, amivel valóban eredményesek lehetünk.
Mit tesz, és hogyan csinálja a kommunikátor, hogy elérje azt a fajta közlést, amely a kívánt eredményt hozza? Másképp fogalmazva: milyen szóbeli és metakommunikációs sorozatokból áll a hatékony kommunikáció?

Ebből a célból kezdték vizsgálni az adott kor legeredményesebb pszichoterapeutáinak munkásságát. Az a kíváncsiság vezette őket, hogy megismerhessék, mi történik a folyamat alatt, és hogyan is történik a hatékony viselkedésváltoztatás. A kutatás annak felderítésére irányult, hogy részletesen és pontosan feltárhassák a hatékony kommunikáció lényeges elemeit. A kutatás során modellezték a terapeuták viselkedését és nyelvi mintáit. Azóta ezeket a modelleket széles körben tanítják is. Az eredmények tükrében nem alaptalanul nevezik az NLP-t a kiválóság művészetének.